Császártöltés (Kaiserdamm, Tschasartet)

 

A község Bács-Kiskun megyében, az 54-es főút mentén fekszik, Bajától 38 kilométerre.

 


 

 

 

 

 

 

 



 

Határának legmagasabb pontja a 143 méter magas Boszorkányhegyen,
 



 

legmélyebb a csatorna parton 93 méter magasságban található. 

 

 

 

 

 

 

 

 




 

Altalaja agyag, felszíni talaja nagyobb részben homok és tőzeg. 
 


 

A Kiskunság és a Sárköz határában változóan hullámos felszínre épült falu településszerkezetének különlegességét, az árterület szélén magasodó löszpartba fúrt, présházas pinceutcák adják.

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Császártöltés címere:

Császártöltés címere

A címer hagyományos, alul csúcsos pajzs formájú, vékony fekete kerettel, melyben a címerkép érzékeny, fekete vonalakkal megrajzolt grafika, színei fehér és arany. Témája a Szentháromság. A két Istenalak, Atya és Fiú papirusztekercset mutatnak fel, mely az alapító okiratra utal, a település törvényességének első dokumentumára. Az Istenalakok egy-egy rozmaringágat tartanak, a tisztaság jelképét. Fejük felett kétféle glória, és a Szentlélek szimbóluma, a fehér galamb, amely barokkos formájával az alapítás korára is utal. Alul szőlőfürt, a szőlő- és borkultúra tradíciójának jeleként. A szőlő és a háttér színe arany.
 

A címerpajzs kiegészítéseként alul az 1744-es évszámot, és alatta gót betűkkel Tschasartet felirat, /utalásként arra, hogy a községet német telepesek alapították./ A címer felett latin nyomtatott betűkkel Császártöltés felirat helyezkedik el.